Bulgur torta - avagy takarítok a konyhában

Posted by on 2/19/2008


Jelentem alásan, a hadművelet sikeresen kezdetét vette. Mármint a konyhatakarításé. Mai nappal leadtam az egyik elmaradt tanulmányomat és van még két napom a következő határidőig, szóval ma kivételesen bűntudat nélkül postolok. A rendrakás egészen pontosan szombaton kezdődött, és kivitelezését meglehetősen nehezítette, hogy takaritás közben főztem is egyben. Aki próbálta már a kettőt együtt tudhatja, hogy nem megy könnyen. A takarítás nálam néha egybeesik a kamraszekrény átnézésevel, most sem volt ez másképp. Néha nem árt szortírozni a dolgok között, mert ilyenkor meg lehet szabadulni például az öt éve vásárolt és soha nem használt szárított búzacsírától. (Gúnyolódni nem ér, az úgy volt kérem, hogy beszabadultam a DM-be, és ilyenkor mindig megszáll a csakazértisszépleszekmostantól érzés. És ebben igenis szerves része van a búzacsírának. Akkor ez legalábbis logikusnak tűnt.) Na de mindegy, jó pár dolognak lejárt a szavatossága, de hát párom szülei vegyészek, többszörösen is, így hát azóta tudom, hogy ez tulajdonképpen semmit sem jelent ugyebár :) Helyem viszont többé nem nagyon van már a kenyérsütési mániám által vezérelt lisztbeszerzési akciókhoz, így mégiscsak cselekedni kellett, és éreztem, hogy a búzacsíra önmagában nem lesz elég áldozat. Ekkor akadt a kezembe egy fél zacskó megmaradt bulgur, valamikor régen talán tabuleh készült belőle csicseriborsóval, gránátalmával, sok sok petrezselyemmel és mentával. Ha jól emlékeszem évfolyamtársaimmal eszegettük, miközben a Kis Buddhát néztük Keanu Reeves-el. Salátához annyira most nem volt kedvem, elvégre a konyhatakarítás kemény munka, sok energiát követel, sokkal inkább valami desszert. Itt ugrott be a rizskoch, ami ugyancsak tulajdonképpen gabonából van, miért ne lehetne valami hasonlót csinálni búzából is. A gugli hamar segített, találtam is egy receptet amit kissé továbbgondolva úgy éreztem alkalmas a kipróbálásra. Annál is inkább mert egyúttal megszabadulhattam a karácsony után felhalmozódott szárított és aszalt fügétől. (Valaki amúgy elmondhatná, hogy a világ legtökéletesebb zamatú gyümölcse hogy romolhat ennyit csak azért, mert egy kis vizet megvonunk tőle...)
A süti amúgy elég jó lett, nem lett rizskoch állaga, de hát a többi hozzávaló is másképp alakult. A bulgur remekül megpuhult sütés közben, csak a szélénél ahol a tészta ropogósabb lett, maradt keményebb picit. Kicsit keleties beütésű a fügétől meg a fenyőmagtól, mindenképpen érdemes próbálkozni vele, főleg ha az embernek lapul a kamrájában egy két felesleges ez meg az.

Hozzávalók

200 g bulgur plusz annyi tej, ami bőven ellepi
100 g liszt
100g őrölt mogyoró (bármilyen más őrölt mag illetve liszt helyettesítheti)
200 g barna cukor
1 dl tej
3 tojás
1 dl olaj
1 zacskó sütőpor
1 marék aszalt füge apróra vágva
1/2 tk szerecsendió
1/2 tk fahéj
1 marék fenyőmag

1. A bulgurt a tejjel felforrallom, majd hagyom állni kicsit hogy megpuhuljon. A fenyőmag kivételével összekeverem az összes hozzávalót egy nagy tálban, majd hozzákeverem a bulgurt.
2. Kivajazott tortaformába öntöm, a tetejét megszórom a fenyőmaggal és 180 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöm. A formában hagyom kihülni és utána fogyasztható. Egy csésze tejjel felkucorodva a kanapén isteni társ, amint az ember Jack Bauer-ért izgul a 24-ben :)

7 Comments

Mamma írta...

A receptben mindent értek:-), Jack Bauernek viszont utána kellett néznem:-))), mi köze van a főzéshez...

CookingStar írta...

A főzéshez nem sok, de mivel estéim nagy részét vele töltöm mostanában, és a megfőzött kajákat is a társaságában költöm el muszáj volt említést tennem róla. Durván addiktív az a sorozat :)))

Rossamela írta...

Na ezt már nem hiszem el. Az eddigieket is nehezen, de hogy egy huszonéves srác bulgurból tortát süssön, az nem túl életszerű. :)))

De Jack Bauerrel helyretetted a történetet!

Tetszik ez nekem, kóbor bulgurok hasznosítására, mekkora a tortaformád?

CookingStar írta...

Rossamela!

Akkor ezek szerint Bauer engem is megmentett, igazi kis busybody ez a fickó:)

Amúgy ennél életszerűtlenebb dologkat is szoktam művelni, elég csak megkérdezni akörülöttem lévő embereket.. :)

Tortaforma: Hát ha hiszed ha nem, a mérőszalagotot nem találtam meg, de teljesen átlagos dr oetker sütőforma, csatos, ránézésre sacc per kb 25 centi lehet az átmérője, de szerintem egy normál tepsiben megsütve is ugyanolyan jó, a mennyiségek elég nagyok, attól nem kell férni, hogy kevés lesz a formába, ha meg sok, maximum kicsit tovább süti az ember:)

Rossamela írta...

Nekem két átlagos, csatos tortaformám van, de az egyik nagyobb, mint a másik, a kisebbik lehet emlékeim szerint 25 cm körül.
Csak azért kérdeztem, mert ugye ahhoz, hogy átsüljön, de meg ne égjen, nem árt, ha jó a felület-térfogat aránya a tésztának, kíváncsi voltam, Nálad ez milyen formában készült.

(Egyébként, gyors hosszmérésekhez az araszomat használom, nagyon hasznos.)

saját levében írta...

Azt elárulod hogy milyen géppel fotózol? Mindegy hány centi.

CookingStar írta...

Saját levében!

Egy Nikon D40x digitális tükörreflexessel. Egyelőre egy 18-55ös alapobjektívvel, de tervben van egy f 1,8/50es obi megvétele is :)

Related Posts with Thumbnails

web track

search / keresés